2008-07-30















Híd a demokrácia felé

Július hónapban, 14 és 27. között, ismét megrendezésre került a Kitti Háló (magyarországi ifiúsági szervezet) közremüködésével létrehozott, Hid a demokrácia felé megnevezésű europrojekt.
Három ország fiataljai képviseltették magukat, eszerint érkeztek Magyarországról, Romániából és Szerbiából. Az egész projekt úgynevezett roadshow stratégia köré épűlt, mivel a két hét leforgása alatt, több mint 15 települést látogattak végig Magyarországon és Romániában.
A projekt irányitói, a Kitti háló ügyvezetői, Bajkó Károly és Bajkó Ilona, projektmanagerek pedig Kertész Gábor és Radu voltak
A projekt célja az volt, hogy minél több településre eljussanak a fiatalok, ott találkozzanak a helyi vezetőkkel, ifiúsági szervezetekkel és tapasztalatokat, információkat cseréljenek a bizonyos kerekasztal beszélgetések keretén belül. Mivel a fiatalok különböző településekről, megyékből érkeztek, mint például: Bácskiskun, Csongrád, Békés, Arad, Temes, Krassószörény, Hunyad és a Vajdaságból is, ezért a beszélgetések sokszinüre, érdekesre sikerültek. A kerekasztal beszélgetések a következő településeken zajlotak: Szeged, Kalocsa, Szank, Békéscsaba, Arad, Temesvár, Resica, Déva. Valamint volt még két kiértékelés is Békéscsabán és Déván.
Ezen kerekasztal beszélgetésekből kiderült, hogy a magyar ifiúsági élet, némelyest hátrányban van. Magyarországon nem létezik ifiúsági törvény, az ifiúsági szervezetek túl kicsik ahhoz, hogy hallassák a hangjukat, még az önfentartás is gyötrelem, az önkormányzatok könyöradományokkal segítik őket, ami pedig a legnagyobb probléma, az a fiatalok érdeklődésének a hiánya. Román oldalon azonban, kimondottan látható az ifiúsági munka, köszönhető ez annak hogy megvan az ifiúsági törvény, amely kötelezi az önkormányzatokat az ifiúsági szervezetek segítésére. Továbbá román oldalon jobban meg vannak szervezve a fiatalok, és ami a legfontosabb, össze tudják fogni és motiválni tudják öket.
A társaság sokrétűsége miatt, nemcsak a kerekasztal beszélgetéseken érezték jól magukat a résztvevők, hanem a városnézéseken, a kulturális estéken és bulikon is. Természetesen voltak kisebb összezördülések, csipkelődések dehát ez minden társaságban előfordul.
Hátránynak, nehézségnek számított, hogy nem mindenki beszélt 1 közös nyelvet, ezért fordítani kellett románról magyarra, magyarról románra. Hátrány volt továbbá a túlzsúfolt program: felkelni, reggelizni, utazni, kerekasztalozni, ebédelni, várostnézni, utazni, vacsorázni, tusolni és kulturális est. Ezért a résztvevők korai óréban keltek, és kései órában feküdtek.
Magánvélemények szerint, volt két kulturalisan emelkedett pontja a projektnek: az Ópusztaszeren tett, Feszti körkép látogatás, és Sarmisegetuzai, Dák provincia romjainál tett látogatás.
Ezen táborban nemcsak szócsaták, ötletek, bulik, nevetések és sirások születtek , de ez a két hét még arra is elég volt, hogy barátságok, sőt szerelmek köttesenek. Ezért a negatív emlékek ellenére, senki sem hagyta volna ki ezt a tábort, mert mindenki életébe valami újat hozott, amelyet mindenki örök időkig őrizni fog.
Továbbá már most mindenki várja a következő nyári demokrácia projektet, mert nem egy szájból elhangzott: Jövőre, veled, ugyanitt. Szerző: Juhász Dominick

2008-04-18

Sok kicsi mindannyiunkért!


Lehetőséged van arra (2008 május 15-ig), hogy jövedelemadód 2%-át az AMISZ felé irányítsd. Ne ijedj meg, nem kell pénzt elővenned a zsebedből. Arról van szó, hogy a tavalyi évben, a fizetésedből havonta levont jövedelem-adód 2%-át civil szervezethez irányíthatod. Arra kérünk tehát támogasd az AMISZ működését. Ehhez csupán egy kérvényt kell kitöltened (ez a 230-as abban az esetben, ha a fizetés képezte az egyetlen bevételi forrásodat a tavalyi évben illetve a 200-as ha több fajta jövedelemmel rendelkeztél). Ehhez ajánlott csatolni a munkahelyről kapott adóívet ( Fişa Fiscală). A kérvényt be kell juttatni a területi pénzügyi hivatalhoz ( Finanţe Publice), lehet személyesen bevinni, vagy postán küldeni. Bővebben olvashattok erről a lehetőségről a www.doilasuta.ro oldalon, ahonnan le is tölthetitek a 230-as kérvényt a Resurse menüpontból.

Kitöltési útmutató
Az I –es pontba a személyes adatokat kell beírni, utána ugrunk a II. Pont 2 –hez:
Suma- beírni a Fisa Fiscala-fn feltüntetett összeget (V. 4-Imp. Lunar calc. si retinut total)
Denumire entitate – Organizatia Tineretului Maghiar din Arad
Codul de identificare fiscala – 9512977
Cont bancar - RO39WBAN2511000002511501 Intesa Sanpaolo Bank

Ezután csak alá kell írni, meg a dátumot feltüntetni.

Köszönjük szépen!

2008-04-09


Ime, elkészült a Kaszojális plakát!
Minden infót meg lehet találni rajta. Ami újdonság, hogy eljön városunk leghiresebb hegymászója Török Zsolt is, aki nemrég érkezett haza Dél-Amerikából. Erről az útjáról fog nekünk vetiteni és természetesen mesélni is egy csomót. Biztosan nagyon izgalmas lesz!
Ahogy láthatjátok, megpróbálunk minél változatosbb programot összeállitani, hogy mindenki találjon a kedvére valót.
Hogy FESZTIVÁL? lesz-e a Kaszojális, a helyszinen kiderül. Mi minden esetre megpróbáljuk azzá tenni. Ezt annyira komolyan gondoljuk, hogy még plasztik( olyan, mint a Félszigetes) karkötőt is fogunk adni minden résztvevőnek!
Gyertek, jelentkezzetek! Aki házikót szeretne foglalni az siessen, mert már nagyon fogynak.

2008-04-03


Kaszoján fellép a Szomszédnéni!

Már csak szűk egy hónap, és irány Kaszojára. Mostanra, néhány fellépő jelenléte is letisztázódott. Biztosan jelen lesz (és fergeteges bulit igértek péntek estére- de ezt már megszoktuk tőlük) az új Polidy, sikerült meggyőzni Pap Attilát és zenekarát, hogy mennyire szeretjük a magyar nótát, róluk már nem is beszélve:) Ezenkivül legalább három DJ is ott lesz: Esh, Magyarországról érkezik hozzánk, Dj Dudu, szeretett városunk szülötte, és természetesen a dj program lelkes megszervezője, a sokunk által nagyon kedvelt Chw_me.


Ugyanakkor biztosra vehető Erdély egyik legnagyobb humortársulatának fellépése szombat este. Itt lesz a SZOMSZÉDNÉNI produkciós iroda!!!


Egyenlőre ennyi a biztos, de természetesen még próbálkozunk, ugyanis ötleteink vannak még...


Várunk benneteket. Házikókat lehet lefoglalni már.

2008-04-02

2008-03-20



Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek, a lányoknak sok locsolkodót, a fiúknak pedig rengeteg pirostojást!

2008-03-07

Kaszoja 2008! A negyedik.

A tavasz egyik legnagyobb AMISZ-rendezvénye idén is megrendezésre kerül április 30-május 4 között:) Mint minden év elején, amikor elkezdünk gondolkodni Kaszojáról, úgy tervezzük, hogy felülmúljuk a tavalyi évet. Azt szeretnénk, ha idén sikerülne egy fesztivál hangulatot adni az egésznek. Megpróbálunk élő zenét föltenni a palettára, persze nem a Tankcsapdát-sajnos- hanem lehetőségeinkhez képest... Gondolkozunk egy olyanon, hogy esetleg két stage legyen. Az egyiken zenekarok lépjenek fel és élő zenét: magyar slágereket illetve nótákat adjanak elő -mert sokan jelezték ilyen igényüket- a másikon pedig Dj show legyen.Mit szóltok, jó lenne igy? A másik dolog, hogy szeretnénk tematikus sátrakat, legalább kettőt: mondjuk egy filmsátrat, ahol egész délután menne a vetités, meg egy kommunikációs sátrat, ahol bennünket érintő kérdéseket lehet megvitatni. Egyelőre, ezeken törjük a fejünket, de leginkább azt szeretnénk ha ti jönnétek ötletekkel, kérésekkel.

2008-03-05

Üdv!

Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet hivatalos blogján jársz, amelyet azért hoztunk létre, hogy még közelebb kerüljünk hozzád. Ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy a legkönyebben a neten tudunk találkozni, mert ez az a hely, ahol mindannyian szeretjük elütni a szabadidőnket. Szükségét érezzük annak, hogy egymással beszélgessünk, ezért várjuk véleményeteket, javaslataitokat, kérdéseiteket.