2011-03-22

MIÉRT elnökségi ülés Sepsiszentgyörgyön

Szombaton, március 19-én első alkalommal ülésezett az újonnan megválasztott 23 tagú MIÉRT elnökség, amelyben megyénket Albert László, AMISZ elnök képviseli.
„Elsősorban az idei év tevékenységi startégiáját vitattuk meg, amely két tartópillérre épül: a saját, országos szintű rendezvények megszervezésére ( Félsziget, EU tábor, Akadémia stb), illetve a megyei szervezetek prioritásaira (Aradon: Kaszoja.Fesztivál?, Arad Megyei Magyar Ifjúsági Találkozó). Ezeknek a rendezvényeknek nagyon fontos társadalomszervezési szerepük van, rengeteg fiatalt mozgatnak meg.
A MIÉRT 5 stratégiai támponttot határozott meg a 2011-es évre. A jövő évi önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében szeretnénk minél több képzett, szakmailag jól felkészült fiatalt a helyi és megyei önkormányzatokba juttatni. Erre valós igényt és ugyanakkor lehetőséget látunk, akár országos szinten, akár Arad megyei szinten, ahol az utóbbi időben már megkezdődött egy jelentős fiatalítási folyamat. Ennek folytatását szorgalmazzuk, ugyanakkor nem a számbeli hanem a minőségi változást tekintjük eredményesnek.
Egy másik fontos támpont, hogy tekintetbe véve a MIÉRT ernyőszervezetként történő működését, olyan területeket prőbáljunk lefedni, amelyek a politikában, társadalomban üresen maradtak.
Szükségesnek tartjuk, és mindenképpen szeretnénk hozzájárulni a fiatalokat érintő közpolitikai döntések meghozatalához, hiszen mi jól ismerjük a fiatalok elvárásait, igényeit.
Kiemelt stratégiai pontként határoztuk meg egy akcióterv kidolgozását, amely a fiatalokat ösztönzi, hogy bátran vállalják identitásukat az év végi népszámlálás alkalmával. Ilyen jellegű gondok főként szórványmegyékben lépnek fel, olyan fiatalok esetében, akik vegyes házasságokból születtek, román iskolába jártak és kizárólag román körökben mozognak.
Az elnökség határozata értelmében, mindíg más helyszinen szervezzük meg üléseinket, ezzel is alátámasztva a régiók, tagszervezetek közötti partneri kapcsolatot, egyenlőséget. Ugyanakkor ez jelentős motivációs hatással bír a területi szervezetekben tevékenykedő ifjúság részére, mintegy megerősítve őket munkájukban, plusz lendületet hozva irányukba.”

2010-11-10

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


Idén, December 2-án rendezi meg az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet( AMISZ) hagyományos, és immár regionális műveltségi vetélkedőjét a GYÖKEREK-et. Az idei év tematikája a Reformkor és szabadságharc (1825-1849). Középiskolás fiatalokból alkotott négy fős csapatok jelentkezését várjuk, amelyek a vetélkedő különböző próbáin (villámkérdések, írásbeli válaszok közös kérdésekre, tippverseny, történelmi activity, párbaj) villanthatják meg tudásukat, gyorsaságukat, jó helyzetfelismerésüket, rátermettségüket pontokat gyűjtögetve, hogy a végén kiderüljön, melyik csapat a legjobb. A győztes csapat hazaviheti a 200 lejes főnyereményt, de emellett meglepetéssel készül a szervezőcsapat minden egyes versenyző számára.

A jelentkezési lapokat kérjük, november 19-ig elküldeni az amiszoffice@yahoo.com e-mail címre, az alábbi adatokkal:

- Csapat neve
- Csapattagok neve, elérhetősége ( e-mail cím, telefonszám)
- A csapat pár soros bemutatása
- Felkészítő tanár neve, elérhetősége
- A képviselt iskola neve

A vetélkedő 2010. december 2-án, 17.00 órai kezdettel, a Jelen Ház nagytermében kerül megrendezésre. Az idei GYÖKEREK a Communitas Alapítvány és az RMDSZ Arad Megyei Szervezete támogatásával valósúlhat meg.

2010-07-24

VII. Arad Megyei Magyar Ifjúsági Találkozó
Július 30 - Augusztus 1. Pécska

Az Ifjúsági Találkozó joggal tekinthető az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet – AMISZ- egyik hagyományos rendezvényének ( a Kaszoja.Fesztivál? illetve a Gyökerek műveltségi vetélkedő mellett), hiszen hét egymást követő évben megrendezésre került, más-más helyszínen és tematikával.
Az idei találkozón 40 fiatal résztvevőre számítunk, akik a különböző Arad megyei magyar településeket képviselik. Főként 18-25 éves küldöttek vesznek részt rendezvényünkön, amely idén az “Önként a környezetünkért” címet viseli. Két olyan -a XXI-ik században kiemelten fontos kérdéssel szeretnénk foglalkozni, mint a nyugat europában már oly divatos, nálunk még gyerekcipőben járó önkéntesség, illetve a környezetvédelem, amelynek felszínes kezelésmódja, napjainkban a bőrünkön egyre jobban érezhető klímaváltozást is eredményezte. Szükségesnek tartjuk, hogy rendezvényünk által is tudatosítsuk a fiatal nemzedékkel környezetünk ápolásának, védelmének létfontosságát, és megértessük, hogy egyénileg is mindent meg kell tennünk, annak érdekében, hogy a Földet, amelyet unokáinktól vettük kölcsön, a lehető legjobb állapotban testáljuk rájuk.
A találkozó helyszínének Pécskát jelöltük meg, ugyanis a város szerves részét képezi a Maros-ártér Nemzeti Parknak,- nyugat Románia egyetlen síkságon elterülő naturparkjának- amely az ideális környezetet jelenti tematikánkhoz. Ezenkívül, Pécskán egy jól működő ifjúsági szervezet az M-KIDSZ már számtalanszor bizonyította érzékenységét ezen a területen, különböző rendezvényei( a Föld napja, szervezett faültetés) által.
A hat szeminárium, amelyen bemutatásra kerül a Nemzeti Park, a hatályos környezetvédelmi jogszabályok, a kormány környezetvédelmi politikája, a megyénkben tapasztalt legfontosabb környezeti jogsértések, kihágások, illetve az Európai önkéntes rendszer müködése , hivatottak az elméleti részt biztosítani. Gyakorlati részként megszervezünk egy szemétgyűjtési akciót a Nemzeti Park területén, facsemetéket ültetünk , és meglátogatjuk a Park területén felállított magasleseket illetve a Bezdini kolostort, amelnynek közelében természetes környezetben él és virágzik a fehér tavirózsa.
Az Arad Megyei Magyar Ifjúsági Találkozók zárásaként mindíg egy koncertet szervez az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet. Ez idén sem lesz másként, hiszen a találkozó utolsó napján, augusztus 1-én fellép a legendás hírű magyar rockegyüttes, az OSSIAN. Mindenkit szeretettel várunk.
Az Ifjúsági Találkozó támogatásáért külön köszönet illeti az Arad megyei RMDSZ szervezetét, a megyei tanács RMDSZ frakcióját és a Communitas Alapitványt.

2008-07-30















Híd a demokrácia felé

Július hónapban, 14 és 27. között, ismét megrendezésre került a Kitti Háló (magyarországi ifiúsági szervezet) közremüködésével létrehozott, Hid a demokrácia felé megnevezésű europrojekt.
Három ország fiataljai képviseltették magukat, eszerint érkeztek Magyarországról, Romániából és Szerbiából. Az egész projekt úgynevezett roadshow stratégia köré épűlt, mivel a két hét leforgása alatt, több mint 15 települést látogattak végig Magyarországon és Romániában.
A projekt irányitói, a Kitti háló ügyvezetői, Bajkó Károly és Bajkó Ilona, projektmanagerek pedig Kertész Gábor és Radu voltak
A projekt célja az volt, hogy minél több településre eljussanak a fiatalok, ott találkozzanak a helyi vezetőkkel, ifiúsági szervezetekkel és tapasztalatokat, információkat cseréljenek a bizonyos kerekasztal beszélgetések keretén belül. Mivel a fiatalok különböző településekről, megyékből érkeztek, mint például: Bácskiskun, Csongrád, Békés, Arad, Temes, Krassószörény, Hunyad és a Vajdaságból is, ezért a beszélgetések sokszinüre, érdekesre sikerültek. A kerekasztal beszélgetések a következő településeken zajlotak: Szeged, Kalocsa, Szank, Békéscsaba, Arad, Temesvár, Resica, Déva. Valamint volt még két kiértékelés is Békéscsabán és Déván.
Ezen kerekasztal beszélgetésekből kiderült, hogy a magyar ifiúsági élet, némelyest hátrányban van. Magyarországon nem létezik ifiúsági törvény, az ifiúsági szervezetek túl kicsik ahhoz, hogy hallassák a hangjukat, még az önfentartás is gyötrelem, az önkormányzatok könyöradományokkal segítik őket, ami pedig a legnagyobb probléma, az a fiatalok érdeklődésének a hiánya. Román oldalon azonban, kimondottan látható az ifiúsági munka, köszönhető ez annak hogy megvan az ifiúsági törvény, amely kötelezi az önkormányzatokat az ifiúsági szervezetek segítésére. Továbbá román oldalon jobban meg vannak szervezve a fiatalok, és ami a legfontosabb, össze tudják fogni és motiválni tudják öket.
A társaság sokrétűsége miatt, nemcsak a kerekasztal beszélgetéseken érezték jól magukat a résztvevők, hanem a városnézéseken, a kulturális estéken és bulikon is. Természetesen voltak kisebb összezördülések, csipkelődések dehát ez minden társaságban előfordul.
Hátránynak, nehézségnek számított, hogy nem mindenki beszélt 1 közös nyelvet, ezért fordítani kellett románról magyarra, magyarról románra. Hátrány volt továbbá a túlzsúfolt program: felkelni, reggelizni, utazni, kerekasztalozni, ebédelni, várostnézni, utazni, vacsorázni, tusolni és kulturális est. Ezért a résztvevők korai óréban keltek, és kései órában feküdtek.
Magánvélemények szerint, volt két kulturalisan emelkedett pontja a projektnek: az Ópusztaszeren tett, Feszti körkép látogatás, és Sarmisegetuzai, Dák provincia romjainál tett látogatás.
Ezen táborban nemcsak szócsaták, ötletek, bulik, nevetések és sirások születtek , de ez a két hét még arra is elég volt, hogy barátságok, sőt szerelmek köttesenek. Ezért a negatív emlékek ellenére, senki sem hagyta volna ki ezt a tábort, mert mindenki életébe valami újat hozott, amelyet mindenki örök időkig őrizni fog.
Továbbá már most mindenki várja a következő nyári demokrácia projektet, mert nem egy szájból elhangzott: Jövőre, veled, ugyanitt. Szerző: Juhász Dominick

2008-04-18

Sok kicsi mindannyiunkért!


Lehetőséged van arra (2008 május 15-ig), hogy jövedelemadód 2%-át az AMISZ felé irányítsd. Ne ijedj meg, nem kell pénzt elővenned a zsebedből. Arról van szó, hogy a tavalyi évben, a fizetésedből havonta levont jövedelem-adód 2%-át civil szervezethez irányíthatod. Arra kérünk tehát támogasd az AMISZ működését. Ehhez csupán egy kérvényt kell kitöltened (ez a 230-as abban az esetben, ha a fizetés képezte az egyetlen bevételi forrásodat a tavalyi évben illetve a 200-as ha több fajta jövedelemmel rendelkeztél). Ehhez ajánlott csatolni a munkahelyről kapott adóívet ( Fişa Fiscală). A kérvényt be kell juttatni a területi pénzügyi hivatalhoz ( Finanţe Publice), lehet személyesen bevinni, vagy postán küldeni. Bővebben olvashattok erről a lehetőségről a www.doilasuta.ro oldalon, ahonnan le is tölthetitek a 230-as kérvényt a Resurse menüpontból.

Kitöltési útmutató
Az I –es pontba a személyes adatokat kell beírni, utána ugrunk a II. Pont 2 –hez:
Suma- beírni a Fisa Fiscala-fn feltüntetett összeget (V. 4-Imp. Lunar calc. si retinut total)
Denumire entitate – Organizatia Tineretului Maghiar din Arad
Codul de identificare fiscala – 9512977
Cont bancar - RO39WBAN2511000002511501 Intesa Sanpaolo Bank

Ezután csak alá kell írni, meg a dátumot feltüntetni.

Köszönjük szépen!

2008-04-09


Ime, elkészült a Kaszojális plakát!
Minden infót meg lehet találni rajta. Ami újdonság, hogy eljön városunk leghiresebb hegymászója Török Zsolt is, aki nemrég érkezett haza Dél-Amerikából. Erről az útjáról fog nekünk vetiteni és természetesen mesélni is egy csomót. Biztosan nagyon izgalmas lesz!
Ahogy láthatjátok, megpróbálunk minél változatosbb programot összeállitani, hogy mindenki találjon a kedvére valót.
Hogy FESZTIVÁL? lesz-e a Kaszojális, a helyszinen kiderül. Mi minden esetre megpróbáljuk azzá tenni. Ezt annyira komolyan gondoljuk, hogy még plasztik( olyan, mint a Félszigetes) karkötőt is fogunk adni minden résztvevőnek!
Gyertek, jelentkezzetek! Aki házikót szeretne foglalni az siessen, mert már nagyon fogynak.